2012. augusztus 17., péntek

Napi köröm - Wedding

Remélem nem unjátok még a körmös bejegyzéseket, nem fogok teljesen átalakulni körmös bloggá, de akkora lelki erőt adott nekem, hogy le tudtam szokni a körömrágásról, hogy azóta imádom festeni őket, színek és minták kavarognak a fejemben, alig várom, hogy megvalósíthassam az ötleteimet, és persze nektek is szívesen mutatom meg. Régebben azt írtam, hogy nem szeretem a francia manikűrt, főleg nem színesen, azonban egyre inkább kezd a szívemhez nőni ez a technika is.
 Említettem, hogy szombaton az unokatesóm esküvőjére voltunk hivatalosak, erre az alkalomra valami különlegesebbet szerettem volna készíteni. Pontos elképzelésem volt, és többé-kevésbé elégedett vagyok az eredménnyel is:


Alapként az Orly Cupcake lakkot használtam három rétegben, miután ezek megszáradtak, megfestettem a körömvégeket az Essence 08-as Ultimate Pink-jével. Ezt is hagytam megszáradni, majd két kis vonást húztam a körömvégtől az újonnan beszerzett Essence ezüst díszítőlakkal. Miután teljesen megszáradt minden, rákentem két réteg Essence BTGN fedőlakkot (igen, sikerült vennem :)), és kész is a kis szépség :) Már most tudom, hogy nagyon jó barátok leszünk ezzel a nagy nehézségek árán megszerzett BTGN lakkal, erőssé és fényessé teszi a körmeimet, szuper :)

Nektek hogy tetszik?


6 megjegyzés:

  1. nagyon jó lett, egyszerű de mégis nagyon mutatós :) nekem tetszik :)

    VálaszTörlés
  2. Széép lett :)
    http://vogueandlife.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  3. úristen, ez tényleg nagyon szép lett :) ügyes vagy, jól válogattad össze a színeket :)

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen lányok :)

    VálaszTörlés